A kocsi szétszedésekor a főfék munkahenger volt az egyik utolsó alkatrész, ami kikerült az autóból. Ideje volt már ezzel is foglalkozni egy kicsit.
Mivel az autó 1986-os évjáratú, ebben már bőven a kétkörös főfék munkahenger volt gyárilag beépítve. A kiszerelés meglepően könnyen ment, annak ellenére, hogy a tartócsavarok nagyon rozsdásak voltak (ahogy a tűzfal is a főfékhenger alatti részen, – már ami maradt belőle – a fékolaj tette a dolgát a lemezeken). A főfékhengerrel együtt a teljes fékcsövezés is kikerült az autóból, a fék többi része pedig értelemszerűen a futóművekkel együtt távozott.
Következhetett a főfékhenger szétszedése.
Első körben levettem a hátuljáról a kupakot, és meglepve tapasztaltam, hogy van alatta egy rugó, aminek nem kellene ott lennie, valamint az is látszott, hogy az oda való porvédő lap hiányzik. Tehát ez is magán viselte a piszkálás nyomait, az előző “mester” a porvédőt egy rugóval helyettesítette. -.-
A Trabant főfékhenger (bár a kétkörös alapvetően kicsit bonyolultabb) nem egy ördöglakat, de azért egy-két dologra nem árt figyelni szétszerelés közben, a sorrend nagyon nem mindegy.
Ezt figyelembe véve a következő két kiszerelt alkatrész a fékgomba és az ahhoz közelebb eső tartálycsonk kiszerelése volt. Ezen a környéken fokozottan ügyelni kell az ott található rugós szelepekre. A kiegyenlítőtartály csonkjai alatt a szelepek mellett kis golyók is vannak, ezekre fokozottan ügyelni kell, könnyen elveszhetnek. Én minden alkatrészt egy műanyag edénybe gyűjtöttem, és a szétszedés során több képet is csináltam segítség gyanánt.
Ha eddig eljutottunk, az utolsó leszerelhető alkatrész a kiegyenlítőtartály hátsó csőcsonkja. Ennek már a lazításánál is ügyelni kell, mert a főfékhenger belsejében két nagy dugattyú van, két nagy és bazi erős rugó társaságában. A főfékhenger hátuljához mindenképp tenni kell valami “falat”, különben a csonk lazításának hatására a rugó elengedi a dugattyút és kilövi a főfékhenger belsejét hátrafelé. Nekem ezt utólag sikerült megtudni, miután a dugattyúk és a rugók a garázs mélyén landoltak. Szerencsére meglett minden alkatrész.
A szétszedés végeztével alapos tisztítás következett, a már ismert fúróba fogható drótkorong segítségével. Kis idő alatt sikerült a főfékhengert és a csatlakozásokat tökéletesen fémtisztára varázsolni (amilyen gyárilag is volt, eredetileg sem volt rajta festék, azért annyira rozsdás az összes).
Összerakás előtt még kicseréltem a karmantyúkat és tömítéseket is, egy magyar utángyári, de “jó minőségű”-nek mondott (ez volt a legdrágább a boltban) készlettel. Ezután már csak az összerakás volt hátra, ami a szétszedés fordítottjaként gyorsan ment. A főfékhenger kapott még hátulra egy porvédőt a plusz rugó helyett (és sok zsírt alá), valamint egy új “kupakot” (az eredetileg rajta lévőnek sok füle hiányzott már). A fékgomba egyelőre még nem lett cserélve, de valószínűleg az sem ússza meg a dolgot.
Összerakás után még feltöltöttem a főfékhengert fékfolyadékkal, kicsit megmozgattam, és légmentesen lezárható zacskóban raktam el beszerelésre készen.
Közben persze sikerült szerezni jó minőségű munkahengereket és formára hajtótt fém fékcsöveket is (a gumicsöveket már korábban beszereztem). Ezek mellett a fékdobokból hármat sikerült szabályozással megmenteni, így csak egyből kellett újat (utángyártottat) venni. Technikailag már csak a fékbetétekkel kell kezdeni valamit, és akár össze is lehetne rakni a féket.
Lassan eljutottunk arra a pontra, ahol már csak a beltér, az elektromos vezetékek és a motor az, ami még nem újult meg. Egyre közeledik az összeszerelés napja.
