Projekt OT-601 #7: “Apróságok”

Mivel a karosszéria a sorozatos csúszások miatt extra időt töltött a lakatosnál, volt idő az azon túli “apróságok” megújítására.
A várakozási időben lépéseket tettünk a megújulás felé. Sikerült felújítani a sebességváltót, a féltengelyeket, az önindítót, a generátort, a karburátort a benzincsappal és a pedálsort.

Sebességváltó
Az egyetlen “fődarab”, ami nem az autó sajátja, egy 1988-as évjáratú autóból lett átmentve, miután az eredeti tönkrement (már ha az eredeti volt benne egyáltalán..). Sajnos a tönkrement eredeti nincs meg, ezért ezt kell használnunk a továbbiakban is, küllemben és működésben megegyeznek, ez csak az “évszám náciknak” jelenthet problémát.
A szerkezet alapjában véve jól működött még a leállítás előtt, de biztonsági alapon azért szétszedtük és belenéztünk.
Mint minden művelet, ez is a tisztítással kezdődött. Magasnyomású mosó és brigéciol segítségével lenyomtuk a házról a sokéves sarat és mocskot. Ezután következhetett a szétszerelés, melynek során kiderült, hogy a váltó belseje jó állapotban van, nem kopott el benne semmi. Egy problémát sikerült csak felfedezni, a váltóban lévő kapcsolókar csavarja laza volt, amitől elég nagy volt a váltórúd holtjátéka. Meghúzás után a probléma megszűnt. Biztos ami biztos alapon azért kicseréltem az összes csapágyat új, FAG típusúakra. Emellett a nyelestengely és a differenciálmű is kapott új szimmeringeket, és a km-spirál kihajtásánál lévő fedőlap is egy új O-gyűrűvel gazdagodott.
Összeszerelés előtt még lekapartam a két házfél közti régi, lakkszerű tömítő trutyi maradékait, és egy fogkefe segítségével a ház külsejének mélyedéseiből is kitakarítottam a szennyeződéseket, amiket a magasnyomású mosó otthagyott.
Az összeszerelés problémamentesen zajlott, a két házfél közé olajálló rugalmas tömítőpaszta került, majd a váltót feltöltöttük 75w90 viszkozitású sebességváltó olajjal (természetesen a tömítő száradása után).
A váltórúd és  a kiemelővilla karja még kapott néhány réteg fényes fekete festéket, és ezzel a váltó elkészült.

Féltengelyek
Ezekkel volt talán a legkevesebb munka. A szétszedés egyszerűen ment, a kerékagy felőli csukló már amúgy sem volt rajtuk. A másik oldalon a csillagokat (itt már 3 ágú) 2-2 seeger gyűrű tartja, így azok is könnyen lejöttek. Ezután tisztítás következett, majd alapozás és a fényes fekete festék. Száradás után új gumiharangok és csillag vissza, ezzel késznek nyilvánítottam a tengelyeket.

A külső csuklót a keréktengellyel szintén megtisztítottam, de ezt nem szereltem vissza, mert még szükség lehet rá a kerékagy rögzítésénél (ez már az új fajta fékdob, ha nincs bent a féltengely/csukló, kiesik a kerék), könnyebb úgy tologatni a kasznit, ha nem csapkod benne a féltengely vége szabadon össze-vissza.

Karburátor és benzincsap
Sok minden itt sem történt, csak egy alapos szétszedés-tisztítás-összerakás. Nagyon nem akartam bolygatni, mert ez az egyetlen karbi, amivel eddig tisztességesen működött a motor, fogyasztás és indíthatóság tekintetében. Bár vettem hozzá felújító készletet fúvókákkal, azokat végül nem használtam fel, mert egytől egyik különbözött a méretük a most bent lévőktől. Az egyetlen javítandó részlet a pillangószelep tengelyén lévő rugó volt, az helyett kellett betennem egy másikat, mert az eredeti eltört. Ezen felül csak tisztítás és tömítéscsere történt.

Csakúgy, mint a karburátornál, itt is csak egy alapos tisztítás és tömítéscsere történt. Kis érdekesség, hogy a vízzsák poharának alján találtam egy “AWZ” feliratot. Ez azért érdekes, mert a tulajdonképpeni Trabant gyárat 1958-ig hívták “AWZ”-nek (Automobilwerk Zwickau), utána változott az elnevezés. Úgy tűnik, az elvtársak nem cseréltek mintát a fröccsöntő gépben, ha nem volt nagyon muszáj. :)

Elektronika; Generátor és Önindító
Itt is főleg tisztítás történt, és egy karbantartás jellegű szén- és bronzkefe csere. Az önindítót jóformán csak portalanítani kellett kívül belül, és lehetett is festeni és összerakni, elég jó állapotban volt. A rajta található számok alapján ez is az autó saját önindítója, amivel elhagyta a gyárat ’86 októberében.

A generátor már kicsit problémásabb ügy volt. Egyrészt szereléskor sikerült eltörni a szénkefeházat, amiből szerencsére volt tartalék. A másik, nagyobb gond az volt, hogy a forgórész csapágyának cseréjekor sikerült a kommutátor gyűrűt is darabokra törni. A kommutátor gyűrű ezekben a generátorokban grafitból van, amire végül nem sikerült eléggé figyelni. Szerencsére a tartalék generátorok között találtam egyet, aminek a kommutátora jó állapotú volt, így végül azt raktuk be a régi forgórész helyett. A cseredarab csapágyát egy generátorok felújításával foglalozó cégnél cseréltettük ki, biztos ami biztos alapon.

Külön érdekesség a csere forgórésszel kapcsolatban, hogy a tekercset körülvető fém része szögletes, sarkított. Ez azért érdekes, mert a Trabant 601 generátor forgórésze legömbölyített, teljesítménye 12V, 42A. Sarkított forgórésszel a Trabant 1.1 generátorát szerelték, annak a teljesítménye 12V, 57A. Az érdekesség az, hogy a feliratok, és a mérések bizonysága szerint (a kész generátort bemérettük) a forgórész 12V, 42A, annak ellenére, hogy szögletes fajta. Ebből is látszik, hogy mekkora katyvasz volt az NDK autóipara…

 

 

 

 

 

 

 

A tisztítás külön fejezetet érdemelne. Én ennyi mocskot generátorban még nem láttam, mintha valaki beledobott volna egy lapát benzinnel átitatott földet. Jó pár órába belekerült, mire minden zugból kivakartam a ragacsos trutyit. Az állórész konkrétan annyira mocskos volt, hogy a diódahíd felőli oldalán nem látszottak a vezetékek, és a belső oldalán sem látszott a “fűrészfog” szerű kiképzés. De már tiszta, megkapta a horganyzott alkatrészeit, és most már végre szép és tökéletesen működik. :)

Pedálsor
A pedáloknál szintén csak egy tisztítás és festés történt, mivel sehol nem volt bennük/rajtuk kopás vagy lógás. Így csiszolás, alapozás, festés és újrakenés után hamar késszé nyilvánítottam ezeket is. Egyedül a pedálgumit nem raktam még fel rájuk (amik természetesen gyári újak lesznek).

Így állunk jelenleg. Az eddig elkészült részegységek összesítve:
– Sebességváltó
– Féltengelyek
– Önindító
– Generátor
– Karburátor
– Pedálsor
– Laprugó kötegek
– Első és hátsó lengőkarok
– Bölcső

A további terv az, hogy a karosszériára még a rossz idő beállta előtt rákerüljön a rozsdagátló epoxi alapozó. Aztán téli álom következik, hogy tavasszal újraindulhasson a munka.
(További képek az albumban.)

A bejegyzés kategóriája: Veterán
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?