Trabant 601S – 1986

2005-ben került hozzám, mintegy ajándékként. Édesanyám nagybátyjáé volt, aki megörökölte a fia használt Opeljét, így a Trabi hozzánk vándorolt tovább. Tudni kell még, hogy az említett nagybácsi nehézgépkezelő, legtöbbször olyan helyeken dolgozik, ahová erdei földúton lehet eljutni. És a Trabi volt a munkábajárós autó, szóval el lehet képzelni, milyen állapotban volt.

Miután meghoztuk, első dolgunk egy kuplungtárcsacsere volt, mert nem nagyon akart menni, de a motor az üveghangon visított. A művelethez egyszerű utat választottunk: kivettük a motort. Vagyis inkább a nagyobbik sárgombócot a motortérből (a kisebbik a váltó volt). Miután kivettük a motort, lepucoltuk, és levettünk az elejéről egy kisebb sárgombócot. Pucolás után kiderült, hogy a kisebb sárgombóc a porlasztó. Miután a motor megtisztult, kivettük a váltót is, mégiscsak hülyén nézne ki egy sárgombóc a szép tiszta motor mellett… Szépen visszaépítettünk mindent, motortér letudva. Aztán kipakoltuk az utasteret, átdrótkeféztem a padlót és lealapoztam. Jött még rá egy alvázvédő is. Viszont a bal felső küszöb az elég problémás volt. Vagyis ami maradt belőle. Szinte egy hosszú lyuk az A oszloptól a B-ig! Mivel lakatolásra akkor nem igen volt keret, ezért egy ipari keménységű 2 komponensű ragasztóval pótoltuk ki ideiglenesen a lukat (update: a felső küszöb cseréje megtörtént, így a ragasztós gányolás megszűnt). Kezdett egy aránylag jó állapotú Trabi kikerekedni, de a kormány az ritka sz@r volt. Nehéz tekerni és a holtjáték is nagy. Egy perselycsere megoldotta a gondot, úgyhogy a kormányzás is jó lett. A vezetőülés háttámláját egy grillrács utólagos behegesztésével stabilizáltuk.

Voltak persze gondok is. Például a porlasztóval. Nehezen indult a gép, 10-20 másodperceket kellett köszörülni mire beröffent. Végülis egy bontott karbi oldotta meg a problémát, beszerelés után pöcc-röff. Gond volt a hátsó futóművel is, majdnem eltört a jobb hátsó lengőkar. Szerencsére időben észrevettük a hibát, úgyhogy nem lett belőle komolyabb baj. A lengőkart cseréltük. A hátsó kipufogódob is lukas volt már, úgyhogy az is csereérett lett.
A motor is okozott pár vidám percet. Mikor hozzám került, eléggé percegős hangja volt már akkor is. Aztán nővérem egyszer 1 hengerrel hazajött vele a Bakonyon keresztül, ekkor jött el a motorgenerál ideje. Magyar kisipari főtengely, dugók, hengerek. Tudom, szar, de csak ez volt, jobb mint a semmi (bár nem sokkal). Generál után nagyon szép hangja lett a Trabinak, mintha akkor jött volna ki a gyárból.:-D Aztán jött a bejáratás. 2-3 ezer km, ahogy kell, utána gondoltunk egy merészet, és 1:33 helyett 1:40-es keveréket kepott az autó. Természetesen még aznap be is állt a főtengely, az 1-es henger alsó hajtókarcsapágyai egy tömbbé olvadtak össze. Jött egy 20 km-es voltatás, majd motor szét megint. Főtengely vissza (épp hogy nem járt le az 1 év garancia), másik helyette boltból el. Motorba be az “új”, motor vissza a helyére. De sehogy nem akart beindulni, egyszerűen nem lehetett állítani a gyújtást, mindig más-más arányban tért el a 2 henger gyújtása. Motor megint ki és már ki is derült a hiba oka: a jó kis magyar féltengely egyszerűen kettéesett, pont a közepénél. Boltba vissza, hoztunk még egy főtengelyt. Ezzel nagynehezen összetettük, a tűgörgők sehogy nem passzoltak a csapszegekhez, úgyhogy ezeket túrni kellett a garázs mélyéről. Végre működött minden, aránylag jól. Aztán a dugattyúból eltűnt a gyűrűt helyén tartó tüske, a dugó szépen beakadt a kipufogónyílásba, megszorult az egész. Motor ismét ki, szétszed. Ideiglenesen kockáztattunk, és beraktunk egy teljesen idegen blokkot.
A fenti motorcserélgetős dolgok kb. 1 év leforgása alatt történtek, a végére már csukott szemmel ki tudtam volna kapni a mocit.:p
Aztán eljött a jó idő, volt idő a motorszámot a forgalmihoz igazítani. Idegen motor ki, és annak a dolgait szereltük az eredeti blokkba. Most így működik, kicsit perceg, de legalább jó lesz még egy darabig.

Van egy másik állandó probléma a trabival, ez pedig a beázás. Egyszeűen abnormális helyeken képes beázni. Hátsó ablak, 2 oldalsó, 2 ajtó, csomagtér. Egy időben azt hittem, hogy a pedálnál folyik a fékolaj, de mint kiderült, egy tenyérnyi lyuk van a kuplung előtt, ott jött be a víz. Nosza, oda is tapaszottunk egy kis ragasztót ideiglenesen.:p Sajna a beázások és az utóbbi tél eléggé megrágcsálták a trabit, úgyhogy idén már sor fog kerülni egy lakatolásra. Küszöbök és bal hátsó doblemez tuti csere, hattyúnyaknak szerencsére semmi baja.

A 2009-es “nagy” felújítás 

Elérkezett az idő egy nagyobb felújításra, amit a trabi már igazán kívánt az állapota miatt. Na nem motorikus felújításról van szó, az erőátviteli rendszer az úgy jó, ahogy van, kár lenne belenyúlni. A felújítás a külsőt érintette, ami már tele volt apró rozsdapöttyökkel, javításnyomokkal, fakulásokkal.
Ez volt a kezdeti állapot:

Láthatóan nem egy esztétikai orgia, a hátfalon rozsdanyomok, folyások, ahogy elöl is, ráadásul feketék a lámpakeretek és a lökhárítók. Ebből kellett kihozni valamit.

Az első lépés a lámpák és a lökhárítók leszerelése volt. Mivel a motortér egy előző állagmegőrzés során sima fehér zománcfestékkel lett lefestve, így itt volt az idő, hogy azt is színbe hozzuk a kasztnival.

A képeken nem látszik, de a hátfal jobb alsó sarka már nagyon odavan, tulajdonképpen nem is létezik. A képek a javítás után készültek, amiben szerepet kapott egy kis mosógépburkolat, egy hegesztő, egy fél doboz Cement 2000, egy tubus 2K fémragasztó és fél kiló gitt.:D Így most ideig-óráig jó lesz, be nem ázik és tart is, következő feladat egy mielőbbi hátfalkihegesztés lesz.

Az utolsó lépés a színre fújt elemek visszahelyezése volt. Ez magába foglalta a hátsó lámpákat, a lökhárítókat, a maszkot (ami másik autóról van, szinte újszerű, ezért nem kellett fújni, csak a rács mögötti feketét) és a motortér néhány alkatrészét, úgy mint fűtődob, hűtőlevegőház, légszűrőház és benzintank.

Jelenleg ez az állapot áll fenn, bár még lenne mit csiszolni rajta, mégiscsak sokkal jobb, mint volt (mondjuk ez is volt a cél…:D ).

Update 2010

A Trabi műszaki vizsgája 2010. novemberében lejárt. Mivel sok munka (és még több pénz) lett volna felkészíteni egy újabb vizsgára, ezért a leállítás mellett döntöttünk. Most egy fűtött garázsban várja felbakolva és leengedett kerekekkel, hogy megkezdődjön az újabb, átfogóbb felújítás, és az OT-vizsgára felkészítés. Már csak néhány év a felújítás kezdetéig, és kis idő múlva ismét felzúghat a 2 henger. :)

UPDATE:
A felújítás megkezdődött, ITT nyomon követhető.

Vélemény, hozzászólás?