Projekt OT-601 #16: Összerakás III. – Motor

Ideje végre az erőművel is foglalkozni. :)

Miután meghoztuk a motor alkatrészeit Budapestről, megkezdődhetett az összeszerelés.
Sajnos ezekről a műveletekről nem készültek képek, mert minden kézre szükség volt.

Az összeszerelés tipikusan úgy zajlott, ahogy egy Trabant motornál általában. Az alkatrészek olajmentesítése (a gépműhelyben jól összekenték kívül is) után felkerült az ékszíj oldali labirint tömítés és az ékszíjtárcsa a főtengelyre. (Labirintgyűrűs tömítésnél figyelni kell rá, hogy a gyűrűk hézagjai egymáshoz képest 180 fokban el legyenek tolva, ellenkező esetben szivároghat.) Ezután következtek a vezérlőtárcsák, amiket könnyű fordítva betenni, de egy egyszerű szabályt ismerve ez elkerülhető: annak a felének kell forgásirányba állni, amelyik oldalán a csap furata mellett a belső ív le van vágva.

Vágás alul, így a forgásirány is arra mutat

Ezután a főtengely mehetett be a blokk felső felébe, a csapágyak pozícionáló tüskéinek beállítása után. Majd a blokk körbekenése tömítővel és a forgattyúsház aljának felhelyezése következett. A csavarokat nyomatékra húztuk, majd mehettek fel a hengerek.

Készre szerelés előtt érdemes a hajtókarok derékszögelését ellenőrizni. Ennek folyamán azt vizsgáljuk, hogy a hajtókarok és a hengerek falai párhuzamosak-e. Ha nem azok, a hajtókarokon állítani szükséges, mert ilyen esetben a dugattyú nekinyomódik a dugattyúcsapszegre merőleges egyik hengerfalnak, fokozott kopást előidézve azon a részen. Az ellenőrzés menete:
A dugattyúkat felszereljük a hajtókarokra, majd dugattyúgyűrűk nélkül rájuk húzzuk a hengereket (amiknek helyes irányát a leömlő ideiglenes felszerelésével ellenőrizhetjük). A hengereket rögzítjük. A vizsgálandó dugattyút felső holtpontra hajtjuk, majd hézagmérőt viszünk körbe a hengerfal és a dugattyú között. Ha könnyen körbemegy, a derékszögelés megfelelő. Ha akad valahol, az akadással ellentétes irányba kell hajlítani óvatosan a hajtókaron.
Nálunk szerencsére a derékszögelés tökéletes volt, így a hajtókar hajlítgatás elmaradt.

Hengerek le, dugattyúgyűrűk fel, tömítőzött hengertalp tömítés fel, hengerek fel. Ezután lendkerék oldalra került fel a két konkáv gyűrű úgy, hogy a kisebbik átmérőjű oldaluk (belső) érjen össze, középen. Tehát a belső gyűrű nagyobb átmérőjű oldala befelé utat, a külsőé kifelé.
(Valahogy így: főtengely csapágy >< lendkerék)
Majd mehet fel a lendkerék oldali labirintház a tömítésével és a 3 csavarjával. Végül egy nagy, hullámos alátét szerűség megy a főtengely végére és mehet fel a lendkerék (ami szintén új labirintgyűrűket kapott, valamint egy alapos tisztítást, és egy fogaskoszorú megfordításon is átesett).
Természetesen összeszereléskor minden belső, súrlódó/forgó/mozgó alkatrészt megfelelően megolajoztunk, hogy minél kisebb “stressz” érje az alkatrészeket az első indítás során.

Már csak a hengerfejeket kellett feltenni és a motor készen állt a beszerelésre.

Az így “elkészült” félkész blokkot sokkal könnyebb beszerelni, mert kisebb és könnyebb is, mintha további alkatrészeket aggatnánk rá. A bak és a generátor vas felrakása után simán a helyére ment.

Ezután felkerültek a “maradékok”, mint pl. a gyújtásjeladó háza a jeladóval, az önindító, generátor, karburátor, ventillátor, burkolat. Bekerült a benzintank (a csövekkel és a csappal), a tűtés keverőkamrája és a leömlő a kipufogóval, valamint a töltéshez és indításhoz szükséges vastag akkukábelek. Kapott még a motor két új gyújtókábelt és két 260-as NGK (B8HS) gyertyát is.
Bekerült a tankba 5 liter Shell V Power Racing 2 deci Castrol Power 1 Racing 2T-vel keverve (100-as benzin, hogy ne romoljon meg a sok állásban, 1:25-re keverve).

Következhetetett az első indítási próba.

2 főtengelyfordulat után életre kelt. :) Volt még egy kis hengerfej kifújási probléma, meg az ellenőrzés során találtam egy laza csavart a generátornál, de ezeket egyszerűen orvosoltuk, a csavart meghúztuk a hengerfejet meg lecseréltem, mert gyanúsan kopottak voltak rajta a tömítő “recék”.

Jelenleg így állunk. Lényegében minden főbb részegység készen van, lassan már csak a kárpitozással kell foglalkozni. Emellett még fel kell tölteni a fékrendszert és le kell légteleníteni, és még fel kell újítanom a felniket. De ezekről majd akkor, ha elkészülnek. :)

https://www.paldugattyu.hu/
http://mihalyfimuhely.uw.hu/Muhely.html

A bejegyzés kategóriája: Veterán
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?