Hosszú idő telt el az előző bejegyzés óta, de ez az idő nem tétlenkedéssel telt.
A szétszedés következő lépése az volt, hogy a futómű is kikerüljön a gép alól. Erre mindenképp szükség volt, hisz a hattyúnyak is cserés, és hátul is vannak olyan helyek, ahol nem lehetne hozzáférni a lakatolandó részekhez, ha fent maradna a futómű. Ok, a lakatos is le bírná szedni, de órabéres munkával inkább lakatolással töltse az időt, ne csavarozgatással. :D
Tehát futómű ki. Felmerül ilyenkor egy aprócska probléma, mégpedig az, hogy kerekek nélkül elég nehéz tologatni az üres vázat, bármennyire könnyű is súlyra. Megoldás kellett.
A megoldás végül az lett, hogy vásároltam egy 6 méteres szál 60×40-es zártszelvényt. Ebből vágtunk két másfél méteres szálat, amiket hátul a laprugó helyére, elöl a hattyúnyak alsó csavarjaira rögzítettünk. A hátsóra felhegesztettünk két kukákra való kereket, előre pedig csak egy lábat raktunk középre. Így a motortérbe belépve a doblemezeknél megfogva úgy lehet manőverezni a kasznival, mint egy talicskával. :D
A 6 méternyi zártszelvény maradék 3 méteréből és némi szögvasból “lábakat” készítettem. Ezeket a tengelyként funkcionáló zártszelvények végeire csavarozva a kívánt irányba dönthető a bódé, stabilan. Így kényelmesen, mellette állva / kisszéken ülve neki lehetett kezdeni a bevonatok eltávolításának.
Következhetett a munka, aminek a célja az volt, hogy minél tisztább képet kapjunk a karosszéria állapotáról, hogy kontrasztosabban körül tudjuk határolni a problémás részeket, amiket a sok réteg alvázvédő “ápol s eltakar”.
A fenti kép már az alvázvédő nagyjának eltávolítása után készült. Menet közben nem nagyon volt lehetőségem fényképezni, de azért leírom a munka menetét.
Sok helyen hallani, hogy alvázvédő eltávolításához két dolog kell: hő és egy jó spakli. Ez addig a pontig igaz, amíg valaki el nem ejti a “hőlégfúvó” kifejezést. Na ez az a szerszám, ami ilyen esetben kb. a “vízipisztollyal erdőtűz ellen” hasznossággal bír, egy örökkévalóság vele a munka.
Helyette ímhol egy praktika, amit a választott lakatos osztott meg velem.
A lényeg, hogy a hőhatás nagy legyen, de ne extrém, ilyenkor jön jól a disznópörzsölő és egy gázpalack. Fontos szempont, hogy a melegítést ne alulról, az alvázvédő felől végezzük, hanem az utastér felől. Ilyenkor ugyanis a lemez melegszik át először, amiről így szinte magától lecsúszik az alvázvédő. Ellenkező esetben, rossz oldalról melegítve csak az alvázvédő felső rétegét olvasztgatjuk, ami magával vonja azt, hogy több menetben kell leszedni. A padlólemez felől egy futamban eltávolítható minden. Ráadásul a felhevített fém az eredeti fedőfestéket is ledobja magáról, ami nagyban megkönnyíti a későbbi fémtisztára tisztítás műveletét.
Mindenképp meg kell jegyeznem, hogy bár ez egy nagyon hatékony eljárás, de az óvatosság itt se árt, nem szabad túl sokáig egy helyben melegíteni, mert a lemezek hőmérséklet-különbség miatti deformálódását kockáztatja az ember.
Az alvázvédő eltávolítása után a következő lépés a fémtisztára csiszolás volt. Ehhez szükség volt két sarokcsiszolóra, és két sarokcsiszolóba fogható, sodrott fém szálas drótkorongra (vásárlás előtt mindenképp figyelni kell rá, hogy a drótkorongok maximális fordulatszáma nagyobb legyen, mint a sarokcsiszoló fordulatszáma). Én a Würth márkájú drótkorongok mellett tettem le a voksom, eléggé minőségi cucc, és az ára sem vészes, főleg annak tudatában, hogy a feleannyiba kerülő gagyiból sokkal többet elkoptattunk volna. Végül 5 darab korongot vásároltam, a művelet végére 4 kopott el teljesen (egy szál drót nem maradt bennük).
A fentieken felül már csak két dolog kellett: idő és türelem.
Mivel nagyrészt csak hétvégén és csak 1-1 délután volt lehetőségem foglalkozni a cuccal, ezért a művelet majdnem 3 hétig tartott. Ha minden nap tudtuk volna csinálni reggeltől estig, szerintem kevesebb, mint 1 hét alatt meglettünk volna vele.
A munka végén kiderült, hogy a megtalált hibák mellé szerencsére nem került elő semmi komoly, és a régiek is tökéletesen behatárolhatók. Néhány plusz lyuk azért lett itt-ott, a meglévők környezetében, és az is tökéletesen látható már, hogy egy korábbi “aranykezű mester” mit művelt az akkutartó környékén (sokat gondolunk a kedves édesanyjára is).
Még annyit tennék hozzá, hogy teljes legyen a kép, hogy természetesen a sarokcsiszolóba fogott drótkorong nem fér oda mindenhova. A nehezen hozzáférhető részeken jön képbe a fúrógépbe fogható drótkorong. Készletben érdemes venni, amiben több méret is van, így nagyon rugalmas vele a munka. A motortér kicsiszolása 80%-ban a fúrógépes módszerrel történt a helyhiány miatt.
A folyamatok befejeztével a pőre fémfelületet mindenhol lekentem RO-55 rozsdamaróval, passziválás gyanánt, hogy addig se kezdjen rozsdásodni, amíg rá nem kerül a végleges bevonat.
A karosszéria lakatossal végül sikerült megegyezni, a következő lépés a műhelyhez szállítás megszervezése.
