Inaktivitás és szívás

Hosszabb kihagyás volt/van az oldal frissítése körül. Vizsgaidőszak van, ami elég demotiváló ahhoz, hogy semmihez ne legyen kedvem, többek között a frissítéshez se… :S

Kárpótlásként itt egy kis esemény, ami pont ma esett meg.
Történt az úgy, hogy kedden mentem a Trabival 60 km-t. Szépen teljesített, semmi gond nem volt vele. Itthon letettem, és legközelebb csak pénteken (tehát tegnap) vettem elő… vagyis csak szerettem volna. Ugyanis az önindító úgy döntött, hogy ő most sztrájkol, és meg se nyikkan. Remek… Ma utánanéztem a problémának. Mértem feszültséget itt, mértem ott, mértem szakadást és mindent, amit csak lehetett, és kiderült, hogy minden rendben van az elektromos rendszerben. Így kénytelen voltam keresni egy kapcsolási rajzot. Emlékeim szerint az önindítóra 2 vezeték megy: egy jó vastag az akkuról, ami az indítómotor tényleges táplálása, és vékony, ami a behúzómágnest működteti. A kapcsolási rajz átnézése után derült ki, hogy qrva nagyot tévedtem. Az önindítón valóban 2 vezeték volt, azonban háromnak kellett volna lennie… Amit én a bendix működtető vezetékének gondoltam, az tulajdonképpen egy összeköttetés az önindító és a gyújtótrafó között, ami azért szükséges, hogy indítás közben annak ellenére is legyen elég kraft a szikrához, hogy az indítómotor a villamos teljesítmény igen nagy hányadát követeli magának indítás közben. A bendix vezetéke meg nem volt sehol… Kicsit feljebb, a szívósor mögött találtam meg felpöndörödve. Mint kiderült, a saru nagyon laza volt, így simán leeshetett, valószínűleg a keddi út hazaúti szakasza közben, mivel akkor még minden rendben volt. Annyi a szerencse, hogy hazafelé nem állítottam le sehol a motort, mert akkor csúnyán megszívtam volna.
A hiba keresése során természetesen nem maradt el a fantasztikusan hozzáférhető (sz@rabb helyen nem is lehetne) önindító kiszerelése sűrű anyázások közepette, amelyek tovább folytatódtak, amikor kiderült, hogy nem az a ludas.

Ellenben volt egyéb pozitívuma a dolognak. Már hónapok óta küzdök egy olyan problémával, hogy a pedálok nagyon lötyögősek, a kuplung lenyomására érezhetően feljebb kerül az a pont, ahol a fékpedál keményedni kezd. Azt hittem, hogy a pedálzat van szétkopva, már gondolkodtam, hol tudnék jobbat szerezni, de szerencsére még nem vettem sehol. Az önindítóval való szopás közben ugyanis kivettem az akksit is, ami alatt a pedálokat tartó 2 nagy csavar van. Na ezek közül az egyik olyan laza volt, hogy kézzel simán lehetett tekergetni. A meghúzása után a lötyögős pedál érzés (milyen hihetetlen) megszűnt.

Így old meg egy hibát egy másik hiba létrejötte, vagy csak a Trabi meg akarta mutatni, hogy mijével is van gond.:D

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Szóljon hozzá most!

Égéstér 46. adás

A totalcar “rádió” sorozatának legújabb része.
Égéstér 46.

A sorozat eddigi részei itt érhetők el:
Égéstér sorozat

Kategória: Egyéb | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Égéstér 45. adás

A totalcar “rádió” sorozatának legújabb része.
Égéstér 45.

A sorozat eddigi részei itt érhetők el:
Égéstér sorozat

Kategória: Egyéb | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Égéstér 44. adás

A totalcar “rádió” sorozatának legújabb része.
Égéstér 44.

A sorozat eddigi részei itt érhetők el:
Égéstér sorozat

Kategória: Egyéb | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Égéstér 43. adás

A totalcar “rádió” sorozatának legújabb része.
Égéstér 43.

A sorozat eddigi részei itt érhetők el:
Égéstér sorozat

Kategória: Egyéb | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Programajánló

December 31-én a TWK szervezésében megrendezésre kerül a szilveszteri felvonulás. Bővebb információ a “Programajánló” menüpont alatt.

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

Égéstér 42. adás

A totalcar “rádió” sorozatának legújabb része.
Égéstér 42.

A sorozat eddigi részei itt érhetők el:
Égéstér sorozat

Kategória: Egyéb | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Megújultunk

A honlap a mai naptól kezdve egy megújult motor alól fut. A cél egy áttekinthetőbb kinézet kialakítása egyszerűbb felületekkel és kisebb erőforrás-igénnyel. Az oldal tartalmi felépítése nem változott, minden régi tartalom továbbra is elérhető, csak az idő közben megszűnt külső tartalmak (sehova nem mutató linkek) nem.

A jövőben az oldal az egyszerűbb működés miatt többször fog új tartalommal bővülni, igyekszem aktívan karban tartani.

Minden kedves látogatónak kellemes időtöltést kívánok a megújult oldalon. :)

-jocking-

Kategória: Egyéb | Címke: , , | Szóljon hozzá most!