Projekt OT-601 #0: Bemelegítés

Egy autó gyári állapotba hozásának megvan a maga menete. Érdemes olyan részegységekre bontani a folyamatokat, amik lefedik az autó részegységeinek szerkezeti felépítését. Értem ezt úgy, hogy egy adott időben csak egy dologra érdemes koncentrálni, úgy mint motor, futómű, kaszni, esetleg beltér. Érdemes egy általános állapotfelméréssel kezdeni, számba venni, hogy mit kell cserélni, és mi szorul javításra, mindent részletesen dokumentálva.
A fentiek ellenére azonban sokszor előfordul, hogy egy-egy folyamat mégsem sorrendben történik. Itt is ez történt, úgyhogy “In medias res” csapjunk is bele a közepébe, itt a műszerfal felújítás “jegyzőkönyve”.

Előzmény:  Adott egy 1986-os évjáratú Trabant 601, ami lassan 12 éve tagja a szűkebb-tágabb családi körnek. Idén tölti a 30-at, így itt az ideje az OT-ra felkészítésnek.

Tehát a műszerfal. Először is szükségem volt egy donorra, mert a Trabi eredeti műszerfalába valaki ügyesen rádiót épített. Csakhogy nem a rádió számára kialakított középső részre, hanem a jobb első ülés előtti kapaszkodó lyukába. A lyukat ehhez kitágították/kifűrészelték, “ügyesen” olyan állapotba hozták, hogy a gyári formát még véletlenül se lehessen visszaállítani. A donor műszerfalat jó ideig kutattam, mivel a rádióbeépítésnek ez a kókány módja igen elterjedt, így az ép kapaszkodós műszerfal ritka, mint a tehén ondó fehér holló. Végül azért csak sikerült találni egyet, még a télen, a jó idő beálltával pedig megkezdődhetett a munka.
Először is felmértem a donor műszerfal állapotát. Alakra jó volt, nem volt szétfurkálva.

Két alapvető probléma volt vele:
1) A tetején található “karton” borításra régebben ráragaszthattak valamit, amit később egyszerűen letéptek, a borításon egy nagy kitépett nyomot hagyva.
2) A műszerfal sok időt tölthetett száraznak nem nevezhető környezetben, a felületét indulóban lévő “vakrozsda” borította, a hátsó oldalának két szélén, a felfogatási pontoknál pedig már szépen megindult a rozsda, valószínűsíthetően azért, mert az autó, amiből jött, erősen beázós volt.

A kiindulási alap

Kezdődő rügyezés

Beázás nyomai

Nem túl szép, de legalább egyben van. Azonban az egy nagy gond volt, hogy a látható felületen is megindult a rozsda. A Trabant műszerfalak nem simák, van egy bizonyos textúrájuk, ami kb. ahhoz hasonló, mintha olyan szórópisztollyal fújták volna őket, amibe túl sűrű festéket öntöttek, és kis bogyócokat köpött a felületre. A rozsdás felületet újra kell festeni, festés előtt viszont illik csiszolni. Ez viszont azt is jelentené, hogy az említett felületi textúrát is lecsiszoljuk a felületről, az pedig nem kis baj lenne.
Épp ezért első lépésben mosószeres vízzel megtisztítottam a műszerfalat, majd nagyon finom csiszolópapírral óvatosan megcsiszoltam a rozsdás részeket. A hátoldallal nem volt gond, ott lehetett küldeni neki a smirglit, még rozsdamarót is kapott biztos ami biztos alapon.
A csiszolás végeztével tiszta vízzel átöblítettem az egész cuccot, és hagytam megszáradni.
Száradás után több rétegben lefújtam a műszerfal hátoldalát szürke alapozóval. Végül kicsit világosabb lett, mint eredetileg volt, de sajna csak ilyen színű alapozó volt a boltokban (vagy fehér, de az még inkább elütne az eredetitől).
A hátoldal ezzel szinte már kész is volt, következett az “előlap”. Itt nemcsak a csiszolással, a festéssel is vigyázni kellett, mert ha túl vastag és túl sok réteget fújunk, akkor ugyanaz a végeredmény, mint ha elrontanánk a csiszolást: eltűnik a rücsis textúra. Ezért egy nagyon vékony alapozó réteg után (még átütött alóla az eredeti fekete szín) 3 vékony réteg matt feketét fújtam rá.

Így már jobb

Hátoldal

Itt volt a legrosszabb a helyzet, de sikerült megmenteni

Fújásnál ügyeltem rá, hogy előbb a hátoldal legyen fújva, és csak utána a látható részek. A hátoldalon látható fújásnyomok alapján a gyárban is így csinálták, a hátfali szóródásnyomokat is sikerült így reprodukálni.

Az alapok kész voltak, jöhettek az apróságok. Sikerült szerezni egyben lévő, de nem túl jó állapotú hamutartókat. Itt végül háromból csináltam egyet, egyből jött az alap, egy másik adta a fedelet és a zsanér csapszegeket, egy harmadik pedig a bele való alu rácsot. A több évtizednyi lerakódott hamut mosószerrel, egy régi fogkefével, csiszolópapírral és némi Sidol-lal sikerült leküzdeni.

“Bifór”

“In progressz”

Eredmény. Érdekes módon a hamuzórács karcai csak fotón látszanak, szabad szemmel nem.

A többi alkatrész igazából nem igényelt komoly törődést, csak egy könnyű tisztítást nedves ronggyal. A Trabiból kiszereltem a műszerfali szerelvényeket, és a “karton” felsőrészt, és rászereltem őket az előkészített “új” műszerfalra.

A végeredmény:

Szemmel látható a különbség (igen tudom, szép szőnyeg :p )

Szinte újszerű. Néhány műanyag elemen azért látszik a kopottas hatás, de egy 30 éves műanyag/bakelit elemtől nem lehet elvárni, hogy tökéletesen csillogó legyen. Ennyi még azért belefér.
A kész műszerfal természetesen nem a párás sufniban fogja várni a beépítést, amíg nincs rá szükség, addig is remek díszként funkcionál a szobámban a szekrény tetején. :-)

Folyt. köv. hamarosan.

Zárásul egy kis olvasnivaló a műszerfalak fejlődéséről:
Egy kis műszerfal történelem
(Forrás: trabantklub.hu) 
A bejegyzés kategóriája: Veterán
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?